Keresés
Close this search box.

Szigorítás vagy ellehetetlenítés? Így változik szeptembertől a kata

Tartalomjegyzék

Mindössze 24 órát hagyott a kormány arra, hogy elfogadja az Országgyűlés a kata átalakításával kapcsolatos javaslatát. A kisadózó vállalkozók tételes adójának átalakításával persze mindenki számolt, arra maga a kabinet is ígéretet tett, az a változat azonban, amelyet végül benyújtottak, nyomokban sem hasonlított a szigorítással kapcsolatban elhangzott ötletekre, javaslatokra.

Nem a parlamenti gyorsítósáv azonban az egyetlen sürgős dolog: miközben a kkv-k adóváltozásait szinte mindig a naptári év fordulójára időzítik, ezúttal ezt sem várják meg, a kata rendszerének átalakítása már szeptembertől él. Nem sok ideje maradt tehát annak a több mint 450 ezer vállalkozónak, aki katázik, hogy eldöntse, hogyan tovább.

A legfontosabb változás a katával kapcsolatban

A jövőben csak magánszemélynek lehet számlát kiállítani, ha valaki ezt megsérti, a bevétel megszerzését megelőző nappal megszűnik a kata-alanyisága, ezt követően pedig a rá következő naptári év végéig nem választhatja újra ezt az adónemet. Ez alól egyedül a taxis személyszállítást végzők kaptak felmentést. Az intézkedés célja nyilvánvalóan az volt, hogy megakadályozza a színlelt foglalkoztatást, más kérdés, hogy ezzel ellehetetleníti azt is, hogy egy szabadúszó (például a kata tipikus alanyának számító fordító vagy fodrász) cég számára végezzen szolgáltatást. Ugyanakkor cégek sem vehetnek igénybe szolgáltatást katás vállalkozástól, ami ilyen munkaerőhiányos időszakban problémákhoz vezethet. (Nem túl életszerű például az, hogy egy kft. a telephelye karbantartásához ritkán szükséges szolgáltatáshoz, például zárcseréhez vagy készülékjavításhoz munkavállalóként alkalmazza az eddig megbízott katás vállalkozót.)

Ettől függetlenül marad a korábban bevezetett szigorítás

Egy vevő számára egy adóévben legfeljebb hárommillió forint értékben lehet számlát kiállítani, ha ezt a határt átlépi a bevétel, a hárommillió fölötti rész után a vásárló/szolgáltatást igénybe vevő köteles 40 százalékos büntetőadót fizetni. Emelkedik ugyanakkor a kata bevételi határa: ez egész évre vetítve 18 millió forint lesz, ha az adózó ezt átlépi, a katában maradhat, de a 18 millió feletti rész után köteles 40 százalékos különadó megfizetésére. (Az más kérdés, hogy céges ügyfelek nélkül vélhetően jóval kevesebben tudnak majd havi másfél milliós bevételre szert tenni a katában, amely jellemzően azok számára volt kedvező, akik külön költségeket nem igazán tudnak elszámolni.)

A katás vállalkozás formája is szűkül

Amíg eddig egyéni vállalkozás és betéti társaság is katázhatott, és tehette mindezt főállásúként vagy mellékállásban (utóbbi akkor lehetséges, ha valamilyen formában már biztosított, például diákként vagy 36 órás munkaviszonyban), a jövőben csak egyéni vállalkozó lehet katás, az adó mértéke pedig egységesen 50 ezer forint. Ez azért érdekes, mivel eddig lehetőség volt emelt összegű tételes adó megfizetésére, ez pedig arányosan magasabb társadalombiztosítási ellátásra (nyugdíj, táppénz stb.) jogosított fel.

Az erőltetett gyors váltásra nem sok ideje marad a vállalkozásoknak: szeptember 25-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy a tételes adó hatálya alatt kívánnak-e maradni. Ha nem, arra is van a kormánynak ötlete: a távozóknak az átalányadó alkalmazását javasolják, amely – hívják fel a figyelmet – előnyös adózási formává vált. Ennek is megvannak azonban a korlátai: először is ezt is csak egyéni vállalkozók választhatják, az előnyösség pedig csak bizonyos értékhatár alatt értendő, és ott is leginkább azok számára, akik nem főállásban katáznak.

Az átalányadózást és a katát itt hasonlítottuk össze!

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *