Meghosszabbodik a számviteli beszámolók benyújtásának határideje – ez az egyik olyan, a koronavírus-járvány idején elrendelt intézkedés, amely a társas vállalkozások legszélesebb rétegét érinti.
Az adózási könnyítésekről szóló, április 21-én kiadott rendelet alapján a számviteli beszámoló készítési, nyilvánosságra hozatali, letétbe helyezési és közzétételi, továbbá benyújtási (leadási, megküldési) határideje 2020. szeptember 30-ig kitolódik, ha az eredetileg 2020. április 22. és 2020. szeptember 30. közé esne. A cégek többségét érinti ez, hiszen az alapszabály szerint a beszámolók feltöltésére a mérlegforduló napját követő ötödik hónap utolsó napjáig (a naptári évet követő elszámolások esetében május 31-ig) van mód. Természetesen a beszámolóra vonatkozó egyéb szabályok nem változtak: így azt csak elektronikusan lehet feltölteni, ezt követően pedig sem módosítani, sem lecserélni nem lehet, és a csatolmányok cseréjére sincs már mód.
A határidő kitolásával párhuzamosan ebben az évben a beszámolókra épülő kötelezettségek határideje is változik. Ez érinti a társasági adóról, az innovációs járulékról, az energiaellátók jövedelemadójáról és a kisvállalati adóról szóló éves bevallást is. Ezeket most – a hosszú hétvége miatt május 31-ről június 2-re módosított – eredeti határidő helyett szeptember végéig lehet leadni. Minden egyéb, részben ezekhez kapcsolódó elszámolást (például transzferár) is elegendő az új határidőre teljesíteni. Azok a kivás vállalkozások is megkapják ezt az engedményt, amelyek más adónem alanyaivá válnak, ezért záró bevallást kellene benyújtaniuk. Kivételt az úgynevezett közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók – a könyvvizsgálói törvény 2. § 19. pontjában meghatározott kör – jelentik, de nekik is csak a beszámolót kell leadniuk, az éves bevallással és az adófizetéssel kapcsolatos könnyítések rájuk is vonatkoznak.
A halasztás természetesen nem kötelező
Ám arra ügyelni kell, hogy ha valaki a rendelet hatályba lépése után az eredeti határidőre nyújtja be az érintett bevallásokat (vagyis azok április 22. és június 2. között érkeznek be), a NAV állásfoglalása szerint a fennálló adófizetési kötelezettségüket is teljesíteniük kell az eredeti határidőre. Ezzel szemben ha valaki akár egy nappal az eredeti esedékesség után adja le, már szeptember 30-ra változik a fizetési határidő. Ugyanez a szabály vonatkozik azokra is, akik a rendelet hatályba lépése előtt már benyújtották az elszámolást: vagyis ha valaki árpilis 22-e már teljesítette ezt a kötelezettségét, annak is elég szeptember 30-ig fizetnie az éves adót (pontosabban az előleg és az éves elszámolásban meghatározott éves adó különbözetét). Ezzel szemben ha az elszámolás eredményeképpen visszaigényelhető összeg keletkezik, érdemes előbb benyújtani a bevallást, az adóhatóság ugyanis a többletet a bevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az adózás rendjéről szóló törvény által az adóbefizetésre előírt eredeti esedékességtől (alapesetben tehát 2020. június 2.) számított 30 napon belül kiutalja.
Az éves beszámoló és bevallások általában nem csak az elszámolás alapjai, de a következő évi adóelőlegeket is ez alapján számolják ki. Idén ez annyiban módosul, hogy a havi adóelőleg-fizetésre kötelezett adózóknak az előző évi – vagyis a 2019-es bevallás alapján számolt – előleget kell fizetniük, ahogy eddig is, minden hónap 20. napjáig. Ha azonban az adózó úgy látja, hogy 2020-ban a fizetendő adója alacsonyabb lenne – ez a romló gazdasági környezetben nem is feltétlenül ritka helyzet –, kérheti az adott adó- vagy járulékelőleg mérséklését. Fontos, hogy ezt az esedékesség előtt kell kérnie. Ami a kivaelőleget illeti, a második negyedéves bevallás július 20-a helyett szintén szeptember 30-ára módosul, ám az előleget az eredeti esedékesség időpontjában meg kell fizetni. Az első negyedéves bevallást a rendelet nem érinti, hiszen annak határideje április 20-a volt.