Keresés
Close this search box.

Mekkora összeg adható adómentesen a munkába járáshoz?

Tartalomjegyzék

Duplájára emelkedett 2023. január 28-tól az az összeg, amely a munkába járás költségtérítéseként adómentesen adható a gépjárművel ingázó munkavállalók számára: az összeg mostantól 15 forint helyett 30 forint kilométerenként.

Az emelés – amely a 16/2023. kormányrendelet alapján egyelőre a veszélyhelyzet idejére alkalmazható, jó eséllyel azonban azt követően is hatályos marad – a 2023 januárjától fizetett költségtérítésnél alkalmazható. A változás ugyanakkor csak az adómentes átalány összegét érintette, a költségtérítés rendszere nem változott.

Így tehát változatlan maradt az is, mihez adható adómentes juttatás: munkába járáshoz vehető igénybe ez az átalánytámogatás. Fontos, hogy – mint a munkába járással kapcsolatos költségtérítésről szóló kormányrendelet kimondja –, „munkába járásról” alapvetően a lakóhely vagy tartózkodási hely közigazgatási határán túl elhelyezkedő munkahely esetében beszélhetünk.

Mit jelent az adómentesség?

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján azt, hogy a nem önálló tevékenységből származó jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni azt a bevételt, amelyet egy magánszemély a munkáltatótól munkába járás esetén költségtérítés címén (különösen a saját gépjárművel történő munkába járás esetén) kap, ha annak összege nem haladja meg a 30 forintot kilométerenként a munkában töltött napokra a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely közötti, hazautazásnál (ez legfeljebb heti egy alkalom) pedig a munkahely és a lakóhely közötti mért oda-vissza távolságra. Vagyis ha például a munkavállaló a munkahelyétől 30 kilométerre lakik, és naponta jár be, akkor 22 munkanapos hónappal számolva

30 ft/km x (30 km x 2) x 22 nap = 39 600 forint

lehet az adómentes költségtérítés. Az természetesen ennél magasabb összegben is fizethető, ám az adómentes feletti rész már adóköteles jövedelemnek számít. Az szja-törvény ugyanakkor azt is kimondja, hogy magánszemély a munkahelye és a lakóhelye közötti útvonalra gépjárművel történő munkába járás címén költséget nem számolhat el.

Közösségi közlekedés

Említettük, hogy a 30 Ft/km-es szabály különösen a saját gépjárművel történő munkába járásra vonatkozik. Adómentes lehet azonban a munkába járás költsége abban az esetben is, ha ez közösségi közlekedéssel történik. Az szja-törvényben meghatározott szabály ilyenkor az, hogy az utazási bérlettel, az utazási jeggyel történő munkába járásnál adómentes juttatást legfeljebb a bérlet, a jegy árát meg nem haladó értékben adható. (Ez természetesen nem csak pénzbeli juttatást jelenthet, hanem magát a bérletet is.) Van azonban egy alsó érték is, ez pedig a bérlet vagy menetrend árának 86 százaléka, amelyet köteles kifizetni a munkáltató az ingázók számára. Itt is van egy felső határ, amelyet minden évben, az inflációhoz igazítva határoz meg a kormány. Ez 2023-ban havonta 47 820 forint.

És ha nincs összeköttetés közösségi közlekedéssel?

Abban az esetben, ha a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely között nincs összeköttetés közösségi közlekedéssel, vagy azt csak hosszú (vagyis az út megtételéhez szükséges időnél hosszabb) várakozással lehetne megoldani, a munkáltató köteles megfizetni az adómentes költségtérítés 60 százalékát, vagyis jelenleg kilométerenként 18 forintot. Ugyancsak jár ez az összeg, ha a munkavállaló mozgáskorlátozott, illetve súlyos fogyatékossággal él, ezért nem képes igénybe venni a közösségi közlekedést – még abban az esetben is, ha munkába járását hozzátartozója biztosítja. És azoknak is jár a 18 forintos térítés, akik tíz év alatti gyereke van. Ez utóbbi két esetben attól a korlátozástól is eltekintettek a jogalkotók, hogy a munkába járáshoz köthető költségtérítés alapvetően két település közötti ingázásra vonatkozik.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *