Keresés
Close this search box.

Munkahelyteremtő bértámogatás – a kormány havi 200 ezer forintig állja a munkáltatók költségeit

Tartalomjegyzék

Május 18-án munkahelyteremtést ösztönző bértámogatást indított a kormány – vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a cégek és vállalkozások, ha bővítik a létszámukat. 

A támogatás maximum havi 200 ezer forint lehet, a bruttó bérre és a munkáltató által fizetett jelenleg 17,5 százalékos (júliustól 15,5 százalékos) szociális hozzájárulási adóra. Így a bérköltségből egyedül a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulásra nem vehető igénybe a támogatás.

A maximális, havi 200 ezer forintos támogatásból simán kifér egy minimálbér, hiszen a bruttó 161 ezer forint teljes bérköltsége 191 950 forint.

Ebből maga a támogatás 189 175 forint lehet, a szakképzési járulék levonása után. A maximális támogatást bruttó 170 213 forintos bérnél lehet elérni, melynek teljes bérköltsége 202 553 forint, ha ebből levonjuk a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, kereken 200 ezer forintot kapunk, amit fizethet az állam a munkáltató helyett. Az ennél magasabb béreknél már nem fedi le szinte a teljes bérköltséget az újonnan felvett emberekre a megpályázható támogatás, azonban még így is jelentős segítség lehet a legfeljebb dolgozónként 1,2 millió forintos támogatás. A folyósítási időtartam fix 6 hónap lehet, további fix 3 hónapos támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség mellett.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldalán lévő hirdetmény szerint a támogatást csak létszámbővítésre lehet igénybe venni, a hat havi átlaglétszám feletti új munkavállalókra. Viszont ha a veszélyhelyzet alatt küldtek el embert, azzal csökkenteni lehet az átlaglétszámot. Ha a cég hat hónapon belül nem a veszélyhelyzet miatt küldött el embert, akkor nem kaphat támogatást. Hogy mi számít „nettó létszámbővítésnek”, ahhoz van egy külön útmutató is, ami kicsit jelzi, hogy azért e kérdés megválaszolása nem feltétlenül lesz egyszerű.

A támogatás igénybe vehető konkrét személyekre is, de azt is választhatja a munkáltató, hogy a munkaügyi központtól kér embert.

A támogatás igénybe vehető olyan személyekre is, akikre egyébként szociálishozzájárulásiadó-kedvezményt kaphat a munkáltató. A csatolandó mellékletek listájából pedig az derül ki, hogy akár frissen alapított cégre is igényelhető a támogatás, ha benyújtották már a cégbejegyzés iránti kérelmet. A gyakran ismételt kérdésekből az is kiderül, hogy olyan emberekre is fel lehet venni ezt a bértámogatást, akiket korábban éppen a válsághelyzet miatt elküldött a cégük, amennyiben létszámbővítésről van szó.

De minimis támogatásról van szó, így a mezőgazdasági, halászati, teherfuvarozási és export tevékenységgel összefüggő létszámbővítést nem támogatják.

Ami még fontos, hogy az igénylőnek nem lehet köztartozása, adótartozása (ha esetleg időközben lesz, akkor visszatartják tőle a támogatási összeget), rendezett munkaügyi kapcsolatokkal kell rendelkeznie, és nem lehet csődeljárásban, vagy felszámolás, végelszámolás alatt sem. Ezeket a körülményeket ellenőrizhetik is.

Azt kérik, hogy ha valaki elektronikusan, vagy papíron beadja a támogatás igénylését, az ügyintézés segítése, gyorsítása érdekében még emailen is küldje azt be.

 

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *