Keresés
Close this search box.

Szövetkezet most már kismamáknak is

Tartalomjegyzék

A kormány egy több éve felvetett terve valósult meg július elsejétől: a nyugdíjasok után a gyermeküket nevelő kismamák is alapíthatnak szövetkezeteket.

A májusban benyújtott törvényjavaslatot méltatók elsősorban azt látták benne előnyösnek, hogy még rugalmasabbá teszi a kismamák számára a foglalkoztatást, amellett, hogy egyfajta edukációs közösségként is működik – ezt egyébként a törvény is előírja.

A szövetkezetek létrehozását lehetővé tevő salátatörvény konkrétan „a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete” néven emlegeti a formációt, amely hasonló elven működik, mint a nyugdíjasok számára létrehozott szövetkezetek. A társulások szabályait a szövetkezeti törvény új, 6. fejezete határozza meg. Ez alapján kismama szövetkezetek tevékenységét – természetesen a törvényes kereteken belül – nem korlátozza a jogszabály, csupán annyit határoz meg: annak egybe kell esni a meghatározott célkitűzéssel, vagyis hogy a szövetkezet „elősegítse a tagok között a kisgyermekek gondozásához, neveléséhez kapcsolódó tudás- és ismeretanyag átadását, valamint tapasztalatcserét, ezen túlmenően pedig hozzásegítse tagjait a kisgyermekek gondozását, nevelését érintő új ismeret- és tudásanyag megszerzésének lehetőségéhez”.

Tagok

A szövetkezet tagja lehet mindenki, aki nem nagyszülőként vesz igénybe gyermekgondozási díjat vagy gyermekgondozást segítő ellátást (gyedet vagy gyest). További korlátozás, hogy a szövetkezetnek csak természetes személyek lehetnek a tagjai, minden tagnak kell vállalnia személyes közreműködést, valamint a tagok legalább kilencven százalékának kell az ellátásban részesülő szülőnek lenni. A tagság értelemszerűen megszűnik, ha valaki már nem kap gyest vagy gyedet.

Akárcsak más szövetkezetek esetében, itt is feltétel az alapszabályban meghatározott vagyoni hozzájárulás teljesítése, ez lehet pénzbeli és nem pénzbeli is. A betett pénzből a szövetkezetnek célhoz kötött ismeretfejlesztési és edukációs alapot kell képeznie, ebből a tagok tapasztalatszerzésének, képzésének költségeit kell fedezni. Az alapot nem lehet felosztani a tagok között, ha pedig a szövetkezet megszűnik, egy másik hasonló szervezetnek kell átadni.

Munkavégzés

A szövetkezet nettó árbevételének legalább 85 százalékát a tagok között kell felosztani, méghozzá személyes közreműködésük arányában, erről a szövetkezet tagsági megállapodást köt. Akárcsak más szövetkezeteknél, itt is lehet harmadik fél számára munkát végezni, az ezzel kapcsolatos előírások is megfelelnek a foglalkoztatási szövetkezeteknél bevett szabályoknak, például bérük – időarányosan – nem lehet alacsonyabb a minimálbérnél, és ugyanúgy jogosultak szabadságra és pihenőidőre.

Akárcsak a vállalkozóként vagy foglalkoztatottként jövedelmet szerző kismamák esetében, a szövetkezeten keresztül alkalmazott szülőknek is csak személyi jövedelemadót kell fizetniük (természetesen lehetőségük van az szja-kedvezmények érvényesítésére is). A nyugdíjas szövetkezetek tagjaihoz hasonlóan pedig adómentes juttatásként, a minimálbér legfeljebb negyedét kitevő értékben kaphatnak élelmiszert vagy élelmiszerutalványt, a minimálbér értékéig készételutalványt. Nem kell ugyanakkor szociális hozzájárulási adót fizetniük, és a társadalombiztosítási járulék megfizetése sem előírás – a törvény szerint (az egyébként biztosított szülőknek) a szövetkezetben végzett munka nem keletkeztet biztosítotti jogviszonyt.

 

Nyitókép: ergonofis / Unsplash

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *