Keresés
Close this search box.

Veszélyhelyzet után: meddig érvényesek a könnyítések?

Tartalomjegyzék

Júniusban véget ért ugyan a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet, az elrendelt rendkívüli intézkedések közül azonban nem mindegyik járt le. Összeszedtük, a fizetési könnyítések, az adózási szabályok és az egyéb rendelkezések meddig érvényesek.

Végrehajtás

A NAV július hatodikán kezdte újra a végrehajtásokat, amelyeket a veszélyhelyzetre tekintettel március 24-én állított le. Az adóhatóság tájékoztatójában ugyanakkor jelezte: kérhető az eljárás felfüggesztése azzal az indokkal, hogy a koronavírus fizetési nehézségeket hozott a vállalkozásnak – ezt azonban mindenképpen az adósnak kell kérelmeznie. A felfüggesztést ugyanakkor kizárja, ha az adóst korábban eljárási bírsággal sújtották.

Járulék- és szochómentesség

A kormány a veszélyeztetettnek ítélt ágazatok esetében arról rendelkezett, hogy június 30-ig nem kell megfizetni a járulékok nagy részét és a szociális hozzájárulási adót. Ez a határidő nem változott, vagyis júliustól újból meg kell fizetni ezeket a közterheket.

Kata és kiva

Ugyanez a helyzet a tételes és a százalékos kisvállalkozói adókkal is, amelyeket márciustól nem kellett megfizetniük a veszélyeztetett tevékenységeket főtevékenységként űző adózóknak. Az adózási könnyítések június 30-án kifutottak az érintett ágazatokban, júliustól már fizetni kell.

Turizmusfejlesztési hozzájárulás és idegenforgalmi adó

A vendéglátókra kivetett, a bevétel 4 százalékát kitevő hozzájárulást 2020 végéig nem kell megfizetni. Ugyancsak az év végéig él a felmentés az idegenforgalmi adó megfizetése alól is.

Fizetési moratórium

Az év végéig él a fizetési moratórium, vagyis a háztartási és a vállalkozói hitelek törlesztése eddig felfüggeszthető, az adósoknak arról kell rendelkezni a bankjuknál, ha ennek ellenére folytatnák a részletek fizetését. Ezt egyébként bármikor megtehetik.

Társasági adó és beszámoló

Azok a társas vállalkozások, amelyek esetében az éves beszámoló leadásának határideje május 30-a, lehetőséget kaptak arra, hogy ezt szeptember 30-ig nyújtsák be. A társasági adó éves bevallása és a fennálló adókötelezettség megfizetése is eddig az időpontig lehetséges, fontos azonban, hogy ha egy cég mégis leadta az eredeti, május 30-i határidőre a bevallását, ekkorra az adót is meg kellett fizetni. Ezen a téren nincs változás, továbbra is áll a szeptember végi határidő.

Online pénztárgépek és automaták felügyeleti egységének éves felülvizsgálata

Ha a berendezések éves felülvizsgálata a veszélyhelyzet alatt volt esedékes, a határidő kitolódott, méghozzá a veszélyhelyzet vége után 200 nappal, tehát október 16-ig.

Adózói minősítés

A veszélyhelyzet idején nem változtatott az adóhatóság a besoroláson, de később is maradnak könnyítések. E szerint a NAV nem szünteti meg a megbízható minősítést akkor sem, ha az adózó terhére a veszélyhelyzet ideje alatt, vagy az az követő harminc napon belül (tehát július 18-ig) esedékes adókötelezettségnél állapítanak meg hiányt, ebben az időszakban indul ellene végrehajtás, és figyelmen kívül hagyja a NAV az időszakos minősítésnél az ötszázezer forintot meghaladó nettó tartozást, illetve a negatív adóteljesítményt.

Egyszerűsített foglalkoztatás

Alkalmi és idénymunkára hosszabb időtartamban alkalmazható a munkavállaló a növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati, vadászati ágazatban, az intézkedés december 31-ig él. Ez azt jelenti, hogy az alkalmi munka időtartama egy naptári hónapon belül 20 nap lehet, míg a mezőgazdasági idénymunkára idén legfeljebb 180 napra lehet alkalmazni valakit az egyszerűsített feltételekkel.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *