Keresés
Close this search box.

2021-től már majdnem mindent a NAV-nál intézünk

Tartalomjegyzék

Folytatódik jövőre az a fajta koncentráció, amely fokozatosan növeli a NAV szerepét az adózási eljárásokban.

A megnövekedett feladatokhoz igazodva az adóhatóságról szóló jogszabály is módosul, az erről szóló törvénytervezetet október végén nyújtotta be a Pénzügyminisztérium a parlamentnek. A tárca ezt úgy kommentálta, hogy „új időszámítás veszi kezdetét” a hivatalban, ám az egy ideje már tartó integráció jelentősen érinti az adózókat is, egyrészt azzal, hogy egyre több ügyet a NAV-on keresztül tudnak intézni, másfelől pedig az egyre erősödő digitalizáció plusz feladatokat és plusz lehetőségeket is jelent a számukra.

A NAV szerepe elsőként a végrehajtásoknál nőtt meg

2018-tól a közigazgatási ügyek kerültek át a hivatalhoz, 2020. január elsejétől pedig már az összes törvényszéki ügy végrehajtása is a NAV-on keresztül zajlik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NAV az általa nyilvántartott adók és járulékok behajtásán túl külső megkeresésre is folytat végrehajtást. Az adóhivatal így az elmaradt adókon kívül a költségvetési támogatásokkal, az állami garanciával (kezességgel), az adók módjára behajtandó köztartozásokkal, az általános közigazgatási rendtartás alapján a hatáskörébe tartozó kötelezettségekkel, az önkormányzatokat megillető helyi adókkal, illetve a gépjárműadóval kapcsolatos tartozásokat, az igazságügyi és rendészeti szervek által hozott bírságokat, költségeket és egyéb követeléseket is végrehajtással behajthatja. Ez érintheti például az adóvisszatérítés rendszerét, hiszen bármilyen végrehajtási eljárás ezt módosíthatja.

2020. július elsejétől egy újabb, félmillió ügyfelet érintő ügytípus is a hivatalhoz került: akkor vette át a NAV az egyéni vállalkozók nyilvántartását, ettől az időponttól kezdve az ilyen vállalkozásokkal kapcsolatos ügyek az alapítástól a megszüntetésig az adóhatóságnál intézhetők.

A NAV feladatai 2021-től tovább bővülnek.

A gépjárműadó esetében nem csak a bevételt veszik el az önkormányzatoktól, de az ügyintézés is az adóhatóságnál zajlik majd. Ez azt jelenti, hogy a NAV fogja megállapítani az adó mértékét, leróni is a hatóság felé kell. Egy másik, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónem, a helyi iparűzési adó bevallása is a NAV-nál zajlik majd. Ez több százezer vállalkozás életét könnyítheti meg, ugyanis ha több településen is telephellyel rendelkezik egy adózó, akkor a jelenlegi rendszerben mindenhol külön bevallást kellett készítenie, a jövőben pedig egyetlen bevallás elegendő lesz. Ezzel párhuzamosan a bevallási, adatbejelentési, bejelentkezési, változásbejelentési nyomtatványokat egységesítik, és azokat az egyes önkormányzatok helyett 2021-től az adópolitikáért felelős miniszter honlapján lehet majd megtalálni. Ezzel együtt még egy egyszerűsítés történik az adóval kapcsolatban: ha egy cég szerződései alapján 180 napnál kevesebbet működik egy adóévben egy településen, akkor ott nem köteles telephelyet létesíteni, a székhelyén adózhat az ilyen helyen szerzett bevétele után. Fontos, hogy bár a bevallás egységes, a helyi adókat megfizetni továbbra is az érintett önkormányzatok számlájára kell majd.

A gazdaság fehérítésével kapcsolatos egy másik újítás, amely növeli a NAV feladatait.

Az szja-bevallások tervezete után 2021-től az áfabevallások tervezetét is elkészíti majd az adóhatóság – ez azonban, hasonlóan az egyéni vállalkozók számára elkészített dokumentumhoz, csak úgy válik bevallássá, ha az adózók azt jóváhagyják. Ennek praktikus oka is van: a NAV ugyan az automatikus számlaregisztráció révén látja azt, mennyi áthárított forgalmi adót tüntetett fel számláin egy adózó, azt azonban nem, költségei után mennyi áfát igényel vissza.

 

Nyitókép: John Schnobrich / Unsplash

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *