Keresés
Close this search box.

Így változott a vállalkozói rezsicsökkentés

Tartalomjegyzék

Jelentősen szűkült azok köre, akik továbbra is jogosultak az olcsóbb energiárra.

A növekvő energiaárak miatt a kormány 2021-ben hozzájárult ahhoz, hogy a magánszemélyeken (háztartási fogyasztókon) túl a kkv-k is bekerülhessenek az általános fogyasztói körbe, ezzel pedig jogosulttá váljanak a veszélyhelyzet idejére a mesterségesen alacsonyan tartott, hatósági áras energia igénybevételére. A (Covid miatt elrendelt) veszélyhelyzet véget ért, ezzel együtt pedig az intézkedés is átalakult, jelentősen szűkült azok köre, akik továbbra is jogosultak az olcsóbb energiárra. Eddig ezzel kapcsolatban a fő szempont a vállalkozás mérete volt, legyen szó akár létszámról (legfeljebb tízfős vállalkozás vehette igénybe), akár árbevételről (a felső határ négymilliárd forint volt), további előírás volt ugyanakkor, hogy ne új vállalkozásról legyen szó (a vállalkozás nyilvántartásba vételének meg kellett előznie 2021. november 22-ét). 

Ebből az egyszemélyes vállalkozásokat nem számítva nagyjából 200 ezres vállalkozói körből júliustól nagyjából százezren jogosultak az új rendszerre. Nézzük ennek a szabályait!

Áramszolgáltatás

Az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló 217/2022. (VI. 17.) Korm. rendelet hatálya szintén a veszélyhelyzetre szól, annak hatálya pedig 2022. augusztus 1-jétől december 31-ig terjed. (Ez természetesen meghosszabbítható, ahogy azt láthattuk az árstopoknál vagy a hitelmoratóriumnál is, de azt újabb jogszabállyal kell majd megtennie a kormánynak vagy az Országgyűlésnek.) A rendelet alapján a „háztartási” áramárra azok a mikrovállalkozások jogosultak, amelyek „kisfeszültségen vételező, összes felhasználási helye tekintetében együttesen 3*63 A-nál nem nagyobb csatlakozási teljesítményű felhasználók”, méghozzá abban az esetben, ha a felhasználási helyen éves fogyasztásuk nem haladja meg a 4606 kWh-t. E fölött versenypiaci áron vehetik igénybe a villamos energiát. (Ez utóbbit a szolgáltató határozhatja meg.) További fontos szempont, hogy a kedvezményes rendszerbe új vállalkozások nem léphetnek be: a rendelet ezt úgy határozza meg, hogy nem jogosultak az egyetemes szolgáltatásra azok a mikrovállalkozások, amelyek e rendelet hatályba lépésének napján nem egyetemes szolgáltatás keretében vételeznek villamos energiát. Mi lesz azokkal a vállalkozásokkal, amelyek elveszítik jogosultságukat? Nekik ezt jelezniük kell a szolgáltatójuk felé, akárcsak azoknak, akik továbbra is jogosultak, a nyilatkozatminták a szolgáltatók internetes oldalán érhetők el. 

Gázszolgáltatás

A földgáz-szolgáltatás esetében hasonló korlátozással él a rendelet – vagyis kizárja például az új belépőket. Ebben az esetben a jövőben azok a mikrovállalkozások lesznek jogosultak az alacsonyabb árra, amelyek a 20 m3/órát meg nem haladó kapacitáson veszik igénybe a földgázt, és az összes felhasználási helyükön évi legfeljebb 1489 m3 gázt vesznek igénybe. E szint fölött a szolgáltatónak a versenypiaci árat kell alkalmaznia. 

Augusztustól az önkormányzatok is elveszítik azt a lehetőséget, hogy hatósági áron vegyék igénybe az áram- és a földgáz-szolgáltatást. Fontos azonban, hogy az önkormányzati vagy állami bérlakásban, szállásférőhelyen élők ellátására az önkormányzat, az állami bérlakás üzemeltetője egyaránt lakossági tarifát vehet igénybe augusztustól. 

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *