Keresés
Close this search box.

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adónál

Tartalomjegyzék

A szociális hozzájárulási adóval kapcsolatos legnagyobb változás már 2020. július elsejétől érvényes: ettől az időponttól az adó mértéke 15,5 százalékra csökkent a korábbi 17,5 százalékról.

2021-től is életbe léptek azonban változások, amelyek néhány speciális kör számára nyújtanak mentességet. Ilyen módon megszűnik a felszolgálási díj utáni szocho, és nem kell azoknak az egyébként biztosított mezőgazdasági őstermelőknek sem megfizetniük az adót, akiknek az őstermelői tevékenységből származó bevételük nem éri el az évben az éves minimálbér felét. (Alapesetben az átalányadózó biztosított őstermelőknek a minimálbér után kell megfizetniük a szochót, feltéve, hogy bevételük – támogatások nélkül – a minimálbér ötszörösét nem éri el.) És még egy mentesség: a koronavírussal kapcsolatban meghozott intézkedéscsomag részeként a munkáltató által a Szép-kártyára utalt összegek után sem kell szochót fizetni június 30-ig.

Továbbra is igénybe vehetők kedvezmények

Érvényesíthető kedvezmény például a legalább három gyereket nevelő, munkaerőpiacra lépő nők alkalmazása után. Ebben az esetben a bruttó munkabér – de legfeljebb a minimálbér – után a foglalkoztatás első három évében egyáltalán nem kell megfizetni az adót, a negyedik és ötödik évben pedig a fele vonható le kedvezményként. Általánosságban is elérhető kedvezmény a munkaerőpiacra lépők után: az általános szabályok alapján a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér után az első két évben nem kell fizetni szochót, míg a foglalkoztatás harmadik évében csak a felét.

Adókedvezmény jár a közfoglalkoztatottak után is, ez esetben a bruttó bérük – de legfeljebb a közfoglalkoztatási garantált bér – 130 százalékának 7,75 százalékával csökkenthető a szocho, vagyis az adó felét kell megfizetni. Ebben az esetben más kedvezmény nem érvényesíthető. Hasonló a rendszer a szakképzettséget nem igénylő és mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatottak esetében: itt a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér után igényelhető a szocho felének megfelelő kedvezmény.

Kutatók esetében bőkezűbb a rendszer: a doktori vagy ennél magasabb tudományos fokozattal vagy tudományos címmel rendelkező dolgozók esetében a bruttó munkabér, de legfeljebb 500 ezer forint után egyáltalán nem kell megfizetni az adót. A doktori képzésben résztvevő hallgatók vagy doktorjelöltek esetében az igénybe vehető kedvezmény mértéke 50 százalékos, ez pedig a bruttó munkabér, de legfeljebb havi 200 ezer forint után jár. A kutatás-fejlesztési tevékenység esetében tudományos fokozattól függetlenül is érvényesíthető kedvezmény, méghozzá a havi kutatás-fejlesztésre szánt bérköltség után fizetendő adó 50 százalékáig, vagyis ez után is 7,75 százalékos szochót kell fizetni.

A megváltozott munkaképességűek alkalmazása esetében az adóalap, de legfeljebb a minimálbér kétszerese mentesül az adó megfizetése alól, míg a védett korban elbocsátott köztisztviselők alkalmazása esetén a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér négyszerese után nem kell megfizetni a szochót.

Egyes korábbi kedvezmények még mindig hatályosak lehetnek 2021-ben is, ha azokat már 2018-ban igénybe vették. Ilyen például a gyeden, gyesen levő szülők, a tartósan munkanélküliek alkalmazása esetében érvényesített kedvezmény vagy éppen a szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozásoknak járó kedvezmény.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *