2020. március másodikától elérhető az azonnali fizetési rendszere, amely gyakorlatilag valós idejű átutalást jelent: 5 másodpercen belül, éjjel-nappal, nemcsak hét közben, hanem hétvégén és ünnepnapokon is.
A magyarországi bankok számára az MNB rendeletben tette kötelezővé az azonnali fizetés március 2-ai elindítását, így onnantól minden pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó szereplőnél automatikusan elérhetővé vált az új, gyorsabb rendszer. Amennyiben a megbízás megfelel az azonnali fizetés feltételeinek (azaz elektronikusan indított, belföldi, eseti, 10 millió forint alatti egyedi forintátutalás), akkor külön kérés vagy jelölés nélkül automatikusan azonnali fizetésként indul el, és pár másodperc alatt meg is érkezik. Felárat nem számolhatnak fel a pénzintézetek, egyszerűen az eddigi utalások helyébe az új, gyorsabb fizetési rendszer lépett.
Azonban március 2-ától a nyugdíjak és a bérek utalásánál még nem nyílt lehetőség a szupergyors szolgáltatás igénybevételére, elszámolásukra a korábbi megoldások maradtak hatályban.
A jegybanki jelentés szerint az azonnali átutalások nagy része (92 százaléka) az 5 másodperces határon is belül, kevesebb, mint 2 másodpercen belül lebonyolódott, 30 százalékuk pedig a normál banki nyitvatartási időn kívül, tehát este vagy hétvégén. Több mint 55 ezren regisztráltak másodlagos számlaazonosítót – a magánszemélyek adószámot, email-címet vagy mobilszámot, a cégek adószámot. Ennek előnye, hogy ma már úgyis lehet átutalást küldeni, hogy nem is tudjuk, valakinek mi a számlaszáma, elég, ha az említett azonosítókat ismerjük, ha ezeket a másik fél regisztráltatta a rendszerben.
Szeptember 1-től újdonságként lehetőség nyílt arra is, hogy a vállalati kötegelt megbízásokat (ebbe a körbe tartoznak a bérkifizetések is) az azonnali átutalási rendszeren keresztül küldjék a cégek. Csakhogy ezt a lehetőséget már nem kötelesek biztosítani a bankok, tehát csak lehetőségről van szó.
Az Mfor.hu augusztus 24-i cikke szerint a Budapest Bank, az OTP Bank és a K&H vállalták, hogy már szeptember 1-től teljesítik a vállalati kötegelt megbízásokat, és később a CIB-nél, az MKB-nál, a Takarékbanknál és az UniCreditnél is elérhető lesz a szolgáltatás. A CIB, az MKB és a Takarékbank válaszában azt is megjelölte, hogy legkorábban 2021-től indíthatja az azonnali fizetési rendszerben a nála számlát vezető vállalatoktól hozzá beérkező bérátutalási kérelmeket. Az UniCredit erre nem jelölt meg konkrét időpontot, viszont hangsúlyozta, hogy a hozzá az azonnali fizetési rendszerben szeptember 1-jét követően beérkező vállalati kötegelt átutalások azonnali fizetésként teljesülnek majd.
A Magyar Államkincstár augusztus 24-én közölte, az esedékes járulékokat (nyugdíjak és egyéb jogcímű családtámogatások) 2020 szeptemberében, továbbá az azt követő hónapokban változatlan módon, a GIRO Zrt. által üzemeltetett éjszakai elszámolási rendszeren (IG1) keresztül továbbítja az ellátásra jogosultak számlavezető bankjai részére.
Bármilyen változás (például hogy a nyugdíjakat az azonnali utalási rendszerben küldjék) a GIRO Zrt. és az elszámolásban érintett kereskedelmi bankok bevonásával megvalósuló, átfogó eredményes tesztelés és előzetes, hivatalos ügyféltájékoztatást követően lehetséges csak.