Keresés
Close this search box.

Már egy jogsértés is számít: szigorodtak a munkaügyi szabályok

Tartalomjegyzék

Még szigorúbb szabályok alapján értékelik a hatóságok a foglalkoztatást: március közepén lépett hatályba a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak való megfelelés rendszerét szabályozó, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság tevékenységéről szóló 115/2021. kormányrendelet.

Ennek legfontosabb újdonsága az, hogy a munkaügyi ellenőrzés alapján indult ügyekben bizonyos szabálytalanságok esetén már az első, végleges határozattal megállapított mulasztás is kizárja az úgynevezett rendezett munkaügyi kapcsolatokat. Ez pedig a bírság kiszabása mellett azzal is jár, hogy a foglalkoztató már egy alkalom után is felkerül a NAV honlapján havi rendszerességgel frissített listára.

Az adóhatóság, ahogy eddig is, listázza azokat az adózókat, amelyek be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatnak, ez a lista erről az oldalról érhető el. Ugyancsak erről az oldalról lehet elérni az új rendelet alapján készített másik nyilvántartást, amely a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek nem megfelelő adózók adatait tartalmazza. Ebbe az adatbázisba azok kerülnek be, akik elmulasztották bejelenteni a foglalkoztatottakat, legyen szó akár egyszerűsített foglalkoztatásról. De kizárja a rendezett viszonyt az is,

  • ha valaki megsérti az életkorra vonatkozó, például a gyerekmunkát kizáró szabályokat,
  • ha a munka díjazásával kapcsolatos kötelezettségeknek nem tesz eleget,
  • ha megsérti a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó bejelentési kötelezettséget, illetve
  • ha hiányzik a harmadik országbeli (az EGT-országokon kívüli) állampolgárok megfelelő engedélye.

Hogyan kérhető az adatok törlése a nyilvános listáról?

Akárcsak eddig, a listán továbbra is két évig szerepelnek azok, akik rákerültek. Ha azonban egy olyan mulasztást követnek el, amely kizárólag a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozik, akkor lehet kérni az adatok törlését a határidő letelte előtt is. Ehhez kérelmet kell nyújtani a hatósághoz, amire egy naptári évben egyszer van lehetőség, de akár több döntéssel kapcsolatban is lehet ekkor eljárni. Ezen túl be kell fizetni egy összeget is, amely annak a bírságnak a háromszorosa, amelyet a törlési kérelem érint, de legfeljebb a foglalkoztatottak számának és a kérelem idején aktuális minimálbér szorzatának a háromszorosa. További feltétel természetesen az, hogy a döntésben foglaltakat önként és teljes körűen végrehajtotta a vétkes adózó, és megfizette a munkaügyi bírságot is. Ilyen kérelmet be lehet nyújtani a korábbi rendelet alapján végrehajtott ellenőrzések után kiszabott bírságok esetében is, nem lehetséges azonban abban az esetben, ha külföldi (harmadik országbeli) állampolgár engedély nélküli foglalkoztatása miatt szabták ki a büntetést.

És hogy miért nem ajánlatos felkerülni erre a listára? A bírság megfizetésén túl a munkaügyi szabályok ellen sértők nem igényelhetnek támogatást, így eleshet például a vállalkozás az uniós támogatásoktól is.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *