Keresés
Close this search box.

Mik a tárgyi adómentesség szabályai?

Tartalomjegyzék

Sok szó esett az elmúlt időszakban az alanyai adómentességről, amely arra ad lehetőséget, hogy egy vállalkozó, egy bizonyos bevétel (jelenleg ez évi 12 millió forint) alatt bármilyen tevékenységről adjon ki számlát úgy, hogy az nem tartalmaz általános forgalmi adót. Ezzel az adózó mentesül az áfa bevallása és megfizetése alól. Ebben az esetben természetesen arra sincs lehetőség, hogy visszaigényeljen áfát, így ez a lehetőség igazából azoknak éri meg, akiknek a működéshez nincs nagy költségigényük – többek között ezért is ideális megoldás a katások számára, akik közül sokan választották a tételes adó mellé az adómentességet is.

Az áfamentes működésnek létezik azonban egy másik formája is: ez a tárgyi adómentesség. Ebben az esetben nem maga az adózó az adómentes, hanem az általa végzett tevékenység az.

Az áfamentes tevékenységek körét az áfatörvény határozza meg, méghozzá a jogszabály VI. fejezete tartalmazza azokat mint „Adó alóli mentesség a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel”, illetve „Adó alóli mentesség a tevékenység egyéb sajátos jellegére tekintettel”. Az előbbi hivatkozás alapján mentes az áfa alól például

  • a postai szolgáltatás nyújtása,
  • sérültek vagy betegek ápolása, szállítása, és az ehhez kötődő termékértékesítés,
  • véradás,
  • anyatej értékesítése,
  • fogorvosi és fogtechnikusi szolgáltatás,
  • szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi, bölcsődei, óvodai, diákotthoni szolgáltatás (az étkeztetés kivételével),
  • oktatás, nevelés,
  • bírósági vagy más hatósági szolgáltatás,
  • vallással kapcsolatos, humanitárius, karitatív szolgáltatás,
  • közszolgáltatóként végzett sporttal, testedzéssel kapcsolatos szolgáltatásnyújtás természetes személyek számára (kivéve az uszodákat, a strandokat, a sporteseményeket, és az ingatlan-bérbeadást), de idetartozik
  • a nép- és iparművészeti termékek kiállítása vagy a közszolgálati audiovizuális médiaszolgáltatás is.

Mivel a tevékenységek egy részénél az adómentesség feltétele az, hogy azt közszolgáltató nyújtsa, a törvény azt is meghatározza, ki minősül közszolgáltatónak, és azt is, hogyan válhat valaki azzá. Ami a második pontot – tehát az „egyéb” kategóriákat illeti –, tárgyi adómentes lehet például

  • a biztosítási szolgáltatás, ideértve az alkuszokat, hitelnyújtás, -közvetítés és -kezelés,
  • számlavezetéssel kapcsolatos szolgáltatások,
  • követeléskezelés,
  • devizaszolgáltatás,
  • tagsági jogviszony átengedése,
  • befektetési alap és kockázatitőke-alap kezelése (kivéve a portfóliókezelést),
  • bélyegértékesítés,
  • szerencsejáték-szolgáltatás,
  • újépítésű vagy beépítetlen ingatlan értékesítése, illetve ingatlan vagy ingatlanrész bérbeadása. (Utóbbi esetében szintén van kivétel: a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás áfaköteles tevékenység, akárcsak a garázs- és parkolóhely bérbeadása, az ingatlannal összekötött gép vagy a széfek bérbeadása.)

És létezik még egy adómentes kategória: azoknak a termékeknek az értékesítése, amelyeket a fentebbi kategóriákba tartozó termékértékesítéshez és szolgáltatásnyújtáshoz használtak, és a termékhez adólevonási jog nem kapcsolódott.

A tárgyi adómentességnél természetesen nincs összegbeli korlát, és ilyen tevékenységek esetében azok is állíthatnak ki adómentes számlát, akik egyébként áfa fizetésére kötelezettek.

Ilyen eseteknél arányosítani kell, például a levonásnál meg kell határozni, hogy az olyan tevékenységhez kapcsolódik-e, amely után fizetnek adót, vagy olyan után, amelyik adómentes.

Mi a helyzet akkor, ha egy alanyi adómentességet kérő adózó ad számlát tárgyi adómentes tevékenységről? Ilyenkor az összeg nem számít bele az adómentes, 12 millió értékhatárba, ezt érdemes számításba venni.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *