Keresés
Close this search box.

Négygyermekes anyák szja-mentessége

Tartalomjegyzék

Az idei évtől új szabályként szja-mentességet kaptak a legalább négygyermekes anyák. (Korábban még arról lehetett hallani, hogy a háromgyerekes anyákat is megilleti majd a személyi jövedelemadó-mentesség, de végül az idei évtől csak a négygyermekesek kapták meg. Viszont nem kizárt, hogy a jövőben a háromgyerekesekre is kiterjesztik ezt az adókedvezményt.)

Azok az anyák, akiknek négy gyereke van, a munkahelyüktől nyilatkozattal kérhették, hogy már év elejétől érvényesítsék náluk az adókedvezményt. De mint más adókedvezményeknél, ennél is lehetőség van arra, hogy az év végi adóbevalláskor utólag érvényesítsék az érintett anyák.

Kinek, hogyan járhat?

Az szja-mentesség azoknak az anyáknak is jár, akik már felneveltek, nevelnek, vagy akik idén január 1-je után vállalnak négy vagy több gyermeket. Mint a csalad.hu-n összefoglalták, a kedvezmény a vér szerinti és az örökbefogadott, illetve a már felnőtt gyermekek után is jár. Vagyis megkaphatják azok a nők is, akik anno a családi adókedvezményt azért nem tudták igénybe venni, mert amikor a gyerekeik kicsik voltak, még nem létezett ez a támogatás. Sőt, párhuzamosan vehetik igénybe januártól a családi adókedvezményt és a négygyermekes anyáknak járó személyi jövedelemadó-mentességet az érintett családok. Apa leginkább a családi adókedvezményt, anya az szja-ra a mentességet, a járulékaira pedig a családi adókedvezményt, ha még maradt belőle apa fizetése után.

Négy vagy több gyermeket nevelő anyának az a nő minősül, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként az általa nevelt legalább 4 gyermek után

  • családi pótlékra jogosult, vagy
  • családi pótlékra már nem jogosult, de jogosultsága legalább 12 éven keresztül fennállt,

Ha a családi pótlékra való jogosultság a gyermek halála miatt szűnt meg, akkor úgy kell tekinteni, mintha a családi pótlékra való jogosultság 12 évig fennállt volna.

Az első jogosultsági hónap 2020 januárja lehet. A jogosultság annak a hónapnak az első napján nyílik meg, amelyben az édesanya először minősül négy vagy több gyermeket nevelő anyának, és megszűnik annak a hónapnak az utolsó napján, amelynek egészében már nem minősül ilyennek.

Ezekre a jövedelmekre érvényesíthető

A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményét az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre érvényesítheti az arra jogosult édesanya, minden más kedvezményt megelőző sorrendben.

A jogosult a kedvezményt értékhatár nélkül veheti igénybe a minden jogosultsági hónapban megszerzett, a kedvezmény alapját képező alábbi jövedelmére:

  • a bérnek minősülő és más nem önálló tevékenységből származó jövedelemre (ide nem értve a munkaviszony megszüntetésére tekintettel kapott végkielégítés törvényben előírt mértéket meghaladó összegét),
  • az önálló tevékenységből származó jövedelmek közül
  • a vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó vállalkozói kivétje, átalányadózás esetén az átalányban megállapított jövedelme;
  • a mezőgazdasági őstermelő e tevékenységéből származó jövedelme;
  • az európai parlamenti képviselő e tevékenységéből származó jövedelme;
  • a helyi önkormányzati képviselő e tevékenységéből származó jövedelme;
  • a választott könyvvizsgáló e tevékenységéből származó jövedelme;
  • a magánszemély által nem egyéni vállalkozóként kötött, díjazás ellenében történő munkavégzésre irányuló más szerződés alapján folytatott tevékenységéből származó jövedelme.

Az adóbevalláshoz tett írásbeli nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
a kedvezményre jogosító gyermekek nevét, adóazonosító jelét (ennek hiányában a természetes azonosító adatait),
a jogosultság megnyílásának vagy megszűnésének napját – ha a kedvezményre való jogosultság nem állt fenn az adóév egészében – és
a kedvezmény alapjául szolgáló, összevont adóalapba tartozó jövedelmek összegét.

Az egyetlen apró szépséghiba, amire Angyal József adószakértő hívta fel a figyelmet, hogy az szja-törvény a négygyerekes anyákat kötelezi arra, hogy a bevallásukhoz utólag havonta kigyűjtsék az éves jövedelmeikből – szükség szerint arányosítva – a kedvezmény alapját. Ehhez pedig az anyák semmilyen adatot nem kapnak segítségül sem a kifizetőtől, sem a NAV-tól. Pedig a 08-as adatszolgáltatás révén a NAV-nak havi bontásban rendelkezésére állnak az adatok.

 

Nyitókép: Ben Wicks / Unsplash

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *