Keresés
Close this search box.

Távmunka – a vezetők kétharmada még mindig nem bízik eléggé kollégáiban

Tartalomjegyzék

A Ricoh Europe augusztusban közzétett új felméréséből az derült ki, hogy a munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk pedig úgy véli, hogy emberei nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában.

A szolgáltatócég megbízásából az Opinion Matters által végzett kutatásban 1500 döntéshozót kérdeztek meg, Európa-szerte. A felmérés akkor készült, amikor számos szervezet éppen átgondolta a munkába való visszatérésre vonatkozó politikáját, és az eredmények arra utalnak, hogy a világjárvány aláásta a távoli eléréssel foglalkoztatott munkavállalókba vetett bizalmat.

A munkáltatók bizalmának csökkenése azt sugallja, hogy amikor a koronavírus okozta korlátozások enyhülnek, akkor elképzelhető, hogy a munkavállalóknak ismét teljes munkaidőben kell visszatérniük az irodába ahelyett, hogy lehetővé tennék nekik a hibrid munka valamilyen formáját. Aggályaik és csökkenő bizalmuk ellenére azonban a munkáltatók mindössze 19 százaléka állította, hogy a termelékenység csökkent, mióta átálltak a távmunkára. Emellett 57 százalékuk gondolta úgy, hogy a tehetséges jelöltek megnyeréséhez és megtartásához elengedhetetlen befektetni a rugalmas munkavégzési technológiákba.

A felmérés alapján egyértelműnek tűnik továbbá, hogy sok munkavállaló számára nem olyan dolog a teljes munkaidős visszatérés az irodába, amiben kényelmesen éreznék magukat. A döntéshozók 42 százaléka szerint ugyanis csapataiknak (a járványügyi korlátozások enyhítése után is) vannak még az egészséggel és biztonsággal kapcsolatos aggodalmaik. Úgy tűnik, ha ezeket az aggodalmakat nem ismerik fel, nem veszik komolyan a munkáltatók, az nemcsak a munkamorálra lehet negatív hatással, hanem kockáztathatják a jó munkaerő elvesztését is.

A cég egyik szakértője, David Mills véleménye szerint az irodai munkavégzés létfontosságú a vállalkozások sikeréhez – úgy gondolja, ez az egész kontinensen igaz. Az iroda soha nem fog eltűnni – nem utolsósorban azért, mert kell az optimális termelékenységhez, az ötleteléshez és a kollégákkal való kapcsolatépítéshez. Az üzleti vezetők számára az a kihívás, hogy szem előtt tartsák, a távmunka és a hibrid munka két különböző dolog. Értelemszerűen a kevesebb ingázás, a nagyobb rugalmasság és a vezető bizalma jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkatársak nagyobb felhatalmazással és inspirációval rendelkezzenek. És fontos felismerni, hogy a lehető legsikeresebb hibrid munkamodell bevezetésének feladata a vezetőkre hárul.

Másik szakértőjük, Nicola Downing hozzátette, bár kétségtelenül vannak olyan feladatok, amelyeknél előnyös, ha mindenki egy szobában van, a munkáltatóknak mégis fel kell ismerniük a tehetségek változó igényeit. Ez azt jelenti, hogy olyan eszközökkel kell felvértezni őket, amelyek segítik az együttműködést, a termelékenységet és a munka élvezetét, függetlenül attól, hogy részben vagy a hét minden napján az irodában tartózkodnak-e.

A szolgáltatónál létrehoztak egy olyan hibrid munkavégzési szabályzatot, amelyben a munkatársak dönthetnek úgy, hogy munkaidejük 50 százalékát otthon, 50 százalékát pedig az irodában töltik. Ezzel úgy érzik, támogatják a munka és a magánélet egyensúlyát. Megértik, hogy ez mennyire fontos a modern és rugalmas munkavégzést kereső alkalmazottak számára, akár már régóta náluk vannak, akkor csak ezután lépnének be.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *