Keresés
Close this search box.

Hulladékgazdálkodás új rendszerben: mit jelent a kiterjesztett gyártói felelősség?

Tartalomjegyzék

Július elsejétől teljesen megváltozik a hulladékgazdálkodás rendszere Magyarországon: az eddig állami és önkormányzati feladatkörbe sorolt tevékenységet az állam által leszerződött koncessziós partner (a Mol leányvállalata, a Mohu) látja majd el.

A Mohu feladata az, hogy az európai uniós szabályoknak megfelelően biztosítsa a háztartásokban vagy a vállalkozásoknál keletkező hulladéknak nem csak a kezelését (hasznosítás, ártalmatlanítás), de minél nagyobb arányú újrafeldolgozását, hozzájárulva a fenntarthatóságot biztosító körforgásos gazdaság kialakításához.

Az új rendszerben azonban az állam nem csak a feladatokat szervezi ki, de bizonyos esetekben a költségeket sem ő viseli, hanem ez a hulladékok keletkezéséért felelős gyártókra, termelőkre, forgalmazókra hárul. Ezt a kört érinti a kiterjesztett gyártói felelősség (angol neve után rövidítése EPR), az alapelv szerint a „felelős” a hulladék kezelésének megszervezését adja át másnak fizetség fejében – Magyarországon ez a másik szervezet tehát a Mohu, amely az EPR körébe tartozó gyártói kötelezettségeket teljesíti, a gyártók pénzéből.

2023. július elsejétől ez alapján

  • a csomagolóanyagok,
  • az egyszer használatos műanyag termékek,
  • az elektromos és elektronikus berendezések,
  • az elemek és akkumulátorok,
  • a gépjárművek és alkatrészeik,
  • a gumiabroncsok,
  • a reklámhordozók és irodai papírok,
  • a textil termékek, illetve
  • a fából készült bútorok

gyártóit érinti a regisztrációs és díjfizetési kötelezettség (a textil és a fa újdonság, hiszen a termékdíj ezekre a termékekre nem vonatkozik, de még az EU-irányelv sem várja el itt a díjfizetést), de ebbe a körbe tartoznak azok a vállalkozások is, amelyek használt sütőolajat „állítanak elő”. A gyártási folyamat során keletkező hulladék nem tartozik ebbe a körbe. Ha egy terméket pedig nem Magyarországon állítanak elő, ám itt végzi hulladékként, a felelősség az első forgalomba hozót terheli.

Az érintett vállalkozások

Az EPR általánosságban azokat a társaságokat érinti, amelyek körforgásos (többnyire most termékdíjköteles) termékeket használnak fel, értékesítenek, vagy adnak át ingyenesen, valamint azok, amelyek csomagolószerből csomagolást állítanak elő és abban értékesítik a termékeiket.

Tehát például azt, aki egy dobozba csomagolva árul egy terméket, nem azt, aki a dobozt vagy annak anyagát legyártotta – hasonlóan ahhoz, hogy a sütőolaj esetében sem a gyártó az érintett, hanem az, aki tevékenysége körében azt felhasználja.

Az érintett cégeknek, vagyis az „intézményi hulladékbirtokosokank” két helyen szükséges regisztrálniuk. Egyfelől az illetékes (vármegyei, kerületi) kormányhivatalnál mint hulladékgazdálkodási hatóságnál (tehát nem a NAV-nál!) kell kérelmet benyújtaniuk – a most működő cégeknek erre május 31-ig van lehetőségük, azok, akik később kezdik meg ezt a tevékenységüket, azt megelőzően kell regisztrálniuk. Másfelől a Mohu partnerportálján kell bejelentkezni (az úgynevezett hulladéktermelőknek, vagyis azoknak a cégeknek, amelyek a fentebb említett termékcsoportokat előállítják és elkülönülten gyűjtik, erre április 30-ig volt lehetőségük). Fontos, hogy a fentebb említett termékcsoportok esetében az intézményi és gazdálkodó szervezetek által elkülönítetten gyűjtött hulladék begyűjtését kizárólag a Mohu és annak szerződött intézményi szolgáltatója végezhetik.

Itt azonban még nem ért véget az adminisztráció

Szükség van egy naprakész nyilvántartásra az érintett termékek kódjaival. A rendelet egy nyolcjegyű kódot határoz meg, amely jelzi a hulladék felhasználását (pl. csomagolás), az anyagát, a csoportját (pl. újrahasznosítható, vegyes hulladék),  azt, hogy hulladékkezelési kötelezettséget egyénileg vagy kollektíve (a Mohun keresztül) teljesíti a cég, netán milyen módon hasznosítja újra, illetve hogy honnan (belföld, külföld, saját célú felhasználás) származik. A kódok felépítését a vonatkozó kormányrendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

A társaságoknak ez alapján negyedévente adatot kell szolgáltatniuk a hatóságnak arról, hogy az adott időszakban milyen és mennyi, az EPR körébe tartozó termék került ki a kezük közül. Ezt a negyedévet követő hónap 20-ig napjáig tehetik meg, ez alapján állítja ki a Mohu a számlát a gyártói felelősségi díjról, amelynek megfizetésére 15 nap áll rendelkezésre. Vagyis itt a cégek számára könnyebbséget jelent, hogy nem kell duplán adatot szolgáltatniuk, azt a hatóság megküldi a koncessziós cégnek. (Az első ilyen adatszolgáltatás kivételesen nem október 20-án, hanem 15-én esedékes.)

A díjak egyes kategóriák alapján történnek, ezeket a kategóriákat (és azok kódjait) a már említett rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. Magukat a díjakat nem, azok egyelőre nem ismertek – sovány vigasz, hogy a termékdíjköteles termékeknél a termékdíjat abban az esetben nem kell már megfizetni, ha az EPR-díjat megfizette a cég.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *