Keresés
Close this search box.

Rezsitámogatás adómentesen

Tartalomjegyzék

Az elszálló energiaárak a rezsi növekedésében is megmutatkoztak, ami nem csak a vállalkozások, de alkalmazottak számára is komoly terhet jelenthet. Jó hír, hogy a munkáltatók akár adómentesen is nyújthatnak támogatást ehhez – ennek azonban feltételei vannak.

A legfontosabb az, hogy a támogatást a munkavégzéshez nyújtsák, vagyis a lehetőség akkor áll fenn, ha lehetőség van home office-ra. Ennek a kereteit a Covid idején több cég nem csak kialakította, de ebben a munkaszerződés módosításával is rendelkezett, ha pedig eddig nem tette meg, az adómentesség érdekében most érdemes ezt pótolni.

A munkavégzéshez szükséges eszközök biztosítása

A támogatás alapja az a Munka törvénykönyvében lefektetett alapelv, hogy a munkáltatónak kötelessége biztosítani a munkavégzéshez szükséges eszközöket, ebbe pedig belefér az is, hogy az eszközök működtetését is támogatja, magyarul hozzájárul például egy számítógép működtetéséhez szükséges villany díjához, az internetszámlához, vagy akár a munkavégzéshez elengedhetetlen fűtéshez, bérleti díjhoz. Ennek megfelelően, akárcsak az eszközök beszerzése, a rezsi is adómentes juttatásként támogatható (hasonlóan ahhoz, ahogy a munkáltató hozzájárul a munkába járás költségeihez), ezzel egy időben a munkáltató költségként számolhatja el az ezzel kapcsolatos kiadást.

A költségek elszámolása

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a támogatás történhet bizonylatok alapján – figyelembe véve azt, hogy a munka elvégzéséhez egy teljes ingatlant, vagy annak (jellemzően a lakásnak) egy részét használják fel, utóbbi esetben természetesen arányosan kell elszámolni a fűtés vagy a villamos energia díját. Egy másik megoldás a költségátalány, ebben az esetben nincs szükség számlák bemutatására. Itt arra kell ügyelni, hogy az adómentesség felső határa az adóév első napján érvényes havi minimálbér 10 százaléka (2022-ben ez 20 ezer forint) – tört hónapban ennek arányos része, vagyis a teljes elszámoláshoz teljes home office-hoz van szükség. Természetesen bármilyen költség egyéb elszámolása kizárja ezt a lehetőséget.

Az adómentességhez – legyen szó tételes vagy átalány elszámolásról – természetesen szükség van a munkaszerződésben is rendelkezni arról, hogy távmunkát végez az alkalmazott legalább munkaideje egy részében.

A bedolgozás támogatása

Hasonló módon támogatható a bedolgozás, ami abban különbözik a távmunkától, hogy ebben az esetben teljesítménybért fizet a munkáltató. A költségtérítés itt is elszámolható számlák alapján, de megint alkalmazható költségátalány, ebben az esetben ez a munkadíj 30 százaléka számolható el igazolás nélkül.

Munkáltatói kölcsön energetikai korszerűsítéshez

A rezsitámogatás egy másik formája az, ha a munkáltató kölcsönt nyújt a munkavállaló lakásának energetikai korszerűsítéséhez. Ezt adómentes juttatásként teheti meg legfeljebb tízmillió forint értékben, fontos azonban, hogy a munkáltatói kölcsön kamatának el kell érnie a jegybanki alapkamat + 5 százalékot (szeptember vége óta ez 13+5=18 százalék) vagy a szokásos piaci kamatot, ellenkező esetben kamatjövedelem keletkezik a kamatkedvezmény miatt, ez után pedig adót kell fizetni, méghozzá a kamatkedvezmény 1,18-szorosa után személyi jövedelemadót és szociális hozzájárulási adót.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott DEMÓ alkalmazás *
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

VT-SOFT iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek
Telefon: +36 1 273 3838
E-mail: info@vtsoft.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *